
Lerajzoltam a céljaimat
Lerajzoltam a céljaimat Amikor már sokadszor hallottam, hogy a siker
Network Marketing vagy hagyományos vállalkozás?
Szerencsés helyzetben vagyok, mert minden típusú munkavégzésben volt már részem. Anno a főiskola alatt egy gyártósoron állandó éjszakai műszakban dolgoztam, aztán voltam alkalmazottként közép-, felsővezető multinacionális cégeknél. Örök életeben voltak vállalkozásaim és most többek között egy network marketing cégnél dolgozhatok.
A vállalkozói létforma és network marketing cégen belüli munkavégzés hasonlóságára szeretnék rávilagítani. Network marketing szakemberként is a saját vállalkozásunkat építjük, nincs főnökünk, alapvetően senki nem mondja el mit csinálj, valahol magadat kell motiválni és az üzlet teljes felelőssége rajtad (gondolok itt a vállalkozási forma kiválasztására, az adózásra).
Azok akik azt gondolták, hogy network marketing cégnél dolgozni rosszabb vagy nehezebb, mint egy hagyományos üzletet felépíteni, azokat el kell keserítenem. Nem nehezebb, sőt. Alapvetően ugyanaz. Sokat hallom a megkeresett jelöltől, hogy sosem csináltam network marketing munkát, nem tudom hogy kell. Ők nem a network marketing munkát nem tudják, hanem alapvetően a vállalkozási lét a furcsa számukra.
Milyen is a vállalkozói lét? Miért könnyű a network marketing? Hagyományos vállalkozásnál addig amíg nincs elég bevétel egy cégnél és nincs befektetendő tőke, a tulajdonos egyszemélyben a mindenes. A pénzügyes, a jogász, a marketinges, a logisztikus, az értékesítő…Amikor a network marketing szakterületre tévedtem az tűnt fel és tetszett meg, hogy szinte minden kész és tényleg csak dolgozni kell. Nem kell semmit előkészíteni, hiszen a webshop, webiroda, marketing anyagok, a termékek mind rendelkezésre állnak, a logisztika megoldott.
Nem egyedül dolgozol, hiszen a prezentációk, megbeszélések mind azt a célt szolgálják, hogy könnyebben tudj haladni. Van segítséged. Egy know-how-t kapsz, aminek az értéke egy hagyományos vállalkozás esetében több millió forintnyi.
A napi feladat pedig ugyanaz. Stratégiát felépíteni, ahhoz tervezni, a tervek alapján havi, heti és napi feladatlistát összeállítani. A feladatlistán naponta végigmenni és elvégezni. Ha ezt megteszed, valószínű oda jutsz ahova tervezted (Hacsak nem irreális elképzeléseid vannak, pl. munka nélkül eredményt elérni, vagy napi 1 óra munkával havonta milliókat keresni. El kell mondjam, még egy pénzügyileg független, milliomos is 1 óránál többet foglakozik az üzleti tevékenységével azért, hogy a helyzetét fenntartsa.). Az eredményeidet kiértékelni és az értékelés alapján újabb terveket felállítani.
A napi feladatlistában is olyan feladatok szerepelnek ami szintén egy általános vállalkozó életében megtalálhatóak. Listázz, hogy kivel szeretnél szerződést kötni (regisztráció az egy szerződés, még ha nem is írásban, de felelősséget vállalsz az általad regisztráltért, Ő pedig felelősséget vállal azért amit megbeszéltetek). Egyeztess velük időpontot. Mutasd be a vállalkozásod, mérd fel az illető igényeit és egyeztess hol vannak a kapcsolódási pontok, hogyan tudtok együttműködni. (Nem mindenkivel kötelező „összebútorozni”, nem mindenki a illik be a Te csapatodba). Ha egyeztek „köss szerződést”. EZ ITT A NULLADIK LÉPÉS. Mint ahogy egy hagyományos vállalkozásban is. Ezután kezdődik a közös munka, pont úgy mint egy hagyományos vállalkozásban.
Lerajzoltam a céljaimat Amikor már sokadszor hallottam, hogy a siker
A farkas és a kecskegida – tanmese Volt egyszer egy
A pohár félig üres vagy félig tele van? Valószínűleg ismered
Az oroszlán és az egér – tanmese Egy oroszlán aludt
Digitális iroda Amikor kipróbálok valami új technológiát általában „égnek áll
Cselekvés-energia-motiváció Mondtad valaha is, hogy „nem vagyok motivált”? Velem már
Mi az a globalizáció? A globalizáció szót egyre többet használjuk
Multi-kulturális csapattal dolgozom Elizabeth Harrin Shortcuts to Success, Project management
Ki korán kel, aranyat lel? Az elmúlt pár év egyik
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
megtekintett_süti_szabalyok | 11 months | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be és tárolja, függetlenül attól, hogy a felhasználó beleegyezett-e a sütik használatába. Nem tárol személyes adatokat. |
Süti-szabályozás-info-jelölőnégyzet-egyéb | 11 months | Ezt a sütit a GDPR Cookie Consent bővítmény állítja be. A cookie-t az "Egyéb" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására használják. |
Süti-szabályozás-info-jelölőnégyzet-elemzés | 11 months | Ezt a sütit a GDPR Cookie Consent bővítmény állítja be. A sütit a cookie-k felhasználói beleegyezésének tárolására használják az "Elemzés" kategóriában. |
Süti-szabályozás-info-jelölőnégyzet-funkció | 11 months | Ezt a "süti"-t a GDPR cookie-beleegyezése határozza meg, hogy rögzítse a felhasználói hozzájárulást a "Funkcionális" kategóriába tartozó sütikhez. |
Süti-szabályozás-info-jelölőnégyzet-szükséges | 11 months | Ezt a sütit a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A sütik a "Szükséges" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására szolgálnak. |
Süti-szabályozás-info-jelölőnégyzet-teljesítmény | 11 months | Ezt a sütit a GDPR Cookie Consent bővítmény állítja be. A sütit a "Teljesítmény" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására használják. |